A Kritikairoda-Minden, ami film!

Hidegháború (kritika)

Egy szerelem története.

2019. február 23. - Bogár Bence

 

Két lengyel zenész kibontakozó szerelmének és életének lehet szemtanúja a néző. Zula (Joanna Kulig) és Wiktor (Tomasz Kot) az első találkozás után viharos kapcsolatba kerülnek egymással. Ezen időszakban zajlott a hidegháború, ami szerelmüket nagy veszélybe sodorja. Egy éveken át tartó, se veled-se nélküled viszont mesél el az alkotás, ahol sok minden teszi próbára boldogságukat. Ők azonban bármire hajlandóak azért, hogy újra találkozhassanak.

A lengyel rendezőzseni, Pawel Pawlikowski új alkotása három kategóriában, többek közt a legjobb idegen nyelvű film elnyeréséért is versenybe száll nemsokára az Oscar-gálán. Személyes véleményem, hogy eme remekműnek nagy esélyeket gondolok, mivelhogy egyszerre gyönyörű és szívszorító élmény, amit vásznon átélni az igazi. Sajnos nem sok mozi tűzte műsorára hazánkban eme fekete-fehér különlegességet, melyet eredeti lengyel hanggal, magyar felirat társaságában élvezhetünk.

Hogy miért is gyakorolt rám ily nagy hatást Pawlikowski új műve? Azért, mert története az elsőtől az utolsó mozzanatig lenyűgözött, végig fenntartotta a figyelmemet, s közben ténylegesen működött. A történelem ezen időszakában játszódó mozik általában kémtörténetek, megfűszerezve a cselekményt ármánnyal, árulással, miközben ott lóg a levegőben az atomfegyverek fenyegetettsége is. Ezzel ellentétben a Hidegháború egy drámai, megható és mélyen emberi szerelmesfilm.

Természetesen ne tessék giccsre számítani egy pillanatig se, ahogy szirupos amerikai sablonokat sem itt kell várni. Szerény véleményem, hogy egy kicsit felfedezhető a hatása olyan kiváló műfajbéli mozgóképeknek, mint a Mielőtt-trilógia (hangulata és hangvétele kapcsán), vagy a Kaliforniai álom (kapcsolatuk menete/stílusa, illetve íve miatt). Azonban ettől még, Pawlikowski filmje a lehetőségekhez képest bőven eredeti, meri felvállani saját stílusát, ami miatt én nem győztem eléggé szeretni.

Az egyszerű néha lehet több mint nagyszerű. Eme elvet vették alapul itt is, de nagy profizmussal megtámogatva azt. Gyakran ugranak előre a cselekményben, éppen aktuális pillanatok ismerhetünk meg kettejük kapcsolatából. Hogy mi történt esetleg a köztes időben, az nem feltétlenül derül ki. Ez a módszer nem mindenkinek fog bejönni, azonban ettől még egy dicséretes dolog, hogy be merték vállalni.

De tényleg, hisz így gondolkodásra sarkallhatják a nézőt, hogy mi történt velük két találkozás között. Azért is fontos dolog ez, mert a két központi karakter nagyon emberi és szerethető. Ők is hibázhatnak, nem tökéletesek, össze is vesznek-mégis mindennél jobban szeretik a másikat. Kapcsolatuk az egyik legszebb, amit filmvászon eddig átélhetetünk. Mindehhez hozzátartozik a remek operatőri munka, ami néhol már-már intim közelségbe enged minket, nézőket.

Az adott éra nagyon hangulatosan van lefestve, illetve történelmileg is több mint hiteles. Az, hogy nem színesben lett forgatva, egy extra plusz pont, hisz kiváló atmoszférát teremt meg ezáltal. A rendező voltaképp azt is megmutatja, hogy a hidegháborús korszak milyen hatást gyakorol két személy életére, románcára. Bizony nem egy ember boldogságát tették tönkre ez idő során. A játékidő még a másfél órát sem éri el. Én imádom, ha egy film több mint két óra, itt azonban jól jöttek ki a rövidebb idővel. Néztem volna ugyan tovább is eme csodát, azonban így egy olyan betekintést nyerhet a néző egy kapcsolatba, amit több mint különleges és egyedi.

A két színész remek munkát végez a főszerepben. Karaktereiket élettel töltik meg minden egyes jelenetük alatt. Munkájuknak köszönhetően a néző tényleg meg tudja őket kedvelni, s tud izgulni azon, hogy mi lesz a kettejük sorsa, ez pedig úgy hiszem, nem egy kis szó. Gratulálok tehát Joanna Kulig-nak és Tomasz Kot-nak is, tényleg kiválóak voltak. Ahogy Pawlikowski is, aki kiválóan rendezett most is. Nem is beszélve a kiváló lezárásról, illetve az utolsó mondatokról: ott a helyük a mozitörtnélem legjobbjai között.

Összegezve, a Hidegháború egy zseniális moziélmény. Mindenkit bíztatok a megtekintésére, aki unja már a sablonokat, s egy végtelenül eredeti, szívfacsaró és érzelmes szerelmi történetet szeretne látni, átélni. Gyönyörű a megvalósítás, a történet is tökéletesen van megírva. Úgy hiszem, Pawlikowski új rendezése az igényes filmkedvelők emlékezetében sokáig meg fog maradni. Ez pedig így van rendjén, hisz ritkán kerül bemutatásra ilyen alkotás, ami egyszerre fájdalmasan megható és szép is.

 

Értékelés:95%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr8914645459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.